Szökés a melankólia börtönéből

Ha létezne „Örömbíróság”, akkor jó sok dolga lenne, ha el akarná ítélni az összes „Örömgyilkost”. Mert napjainkban, mintha divatos lenne rosszkedvűnek lenni

Sőt depressziósnak. Vannak, akik kifejezetten depressziós fertőzésről beszélnek. Sajnos manapság valóban sokkal gyakrabban találkozunk a negatív gondolkodással, a pesszimizmussal, örömtelenséggel. 

Ha szociológiai felméréseket olvasunk, akkor azt láthatjuk, hogy a magyar, mint nemzet kifejezetten hajlamos a pesszimista gondolkodásra. Divat panaszkodni, borúsan látni mindent, de legfőképpen a jövőt. Ez azonban nem depresszió. 

Mert mi is a depresszió? 

A depressziónak két formája van az endogén és exogén. 

Az endogén depresszió a szervezet rendellenes működésére vezethető vissza: vitaminhiány, egyes neurotranszmitterek (szerotonin, noradrenalin) csökkent szintje vagy felborult egyensúlya. Az exogén depressziót jól beazonosítható külső okok idézik elő, például személyes tragédia vagy kudarc, egy szeretett ember halála, sikertelen vizsga, szerelmi bánat, társadalmi kirekesztettség stb. Egyéni érzékenységtől függ, hogy milyen tüneteket okoznak ezek az okok. 

Az endogén depressziót gyógyszeresen is kell kezelni míg az exogén depressziót főleg különböző terápiákkal. Ezeket az eseteket betegségnek tekintjük és szakemberekre kell bízni a gyógyítását. 

Amikor „örömgyilkosokról” beszélek nem ezekre az esetekre gondolok. Itt komoly – akár külső, akár belső – okok állnak a háttérben, ezt nem lehet megoldani azzal, hogy „Be positive!”

De a köznyelvben depressziósnak mondjuk magunkat azonban akkor is, ha egyszerűen rossz kedvünk van. A rosszkedv nem  depresszió. A rosszkedv, borús hangulat, negatív gondolatokra való hajlam inkább egy lelki beállítódás, hangulat. Az viszont igaz, hogy bizonyos értelemben tud fertőző lenni a pesszimizmus vagy inkább én úgy hívnám melankólia.

Pozitívan gondolkodni, optimistának lenni, örülni tudni annyit jelent hogy lelkünk alapvető kondíciója jó. Ez lenne a kívánatos, de sajnos manapság ez látszik ritkábbnak. 

Próbáljuk hát kideríteni, mitől leszünk pesszimisták, az miért nem olyan jó nekünk és hogy hogyan lehetünk inkább optimisták. Ez a feladat nem olyan lehetetlen, mint gondoljuk. 

Kezdjük azzal, hogy miért fertőződhetünk pesszmizmussal. 

Az első tényező amit felfedeztem, önmagunk leminősítése. Ilyenkor szokásom egy-egy filmbéli példával illusztrálni. Most is egy nagy klasszikusból a Micsoda nő című filmből idéznék. Amikor a sármos üzletember (Richard Gere) megkérdezi a luxusprostituáltat (Julia Roberts), hogy miért hitte el másoknak, hogy nem jó semmire és vált prostituálttá, a lány azt válaszolta: “Tudod, nagyon könnyű azt elhinni, hogy nem vagyok jó ”. S ez talán meglepő lehet, de tényleg így van. 

Sok esetben azzal meg tudunk magyarázni mindent, hogy “nem vagyunk elég jók”. Hogy mihez vagy kihez képest, ezt a kérdést nem tesszük fel. Egyszerűen csak nem vagy elég jó. Elég jó anya, nő, munkaerő, barát, haver stb. 

A melankolikus beállítódás egy másik oka, a borúlátás trendisége. 

Én magam is, amikor egyetemista voltam, akkor valahogy úgy éreztem, hogy “De rohadtul jól áll nekem a depresszió!”. Azt gondoltam, akkor vagyok eléggé komoly, elegáns és elmélyült, ha komoly vagyok és szenvedek minden miatt. A világ összes bánatát át akartam érezni és mivel persze megoldást nem találtam rájuk, így maradt a búskomorság, hiszen mégsem viháncolhatok, ha a világban ennyi a baj. A vidámság számomra akkor a felületességgel kapcsolódott össze. Aki össze-vissza nevetgél, az nem érzi át a világproblémák súlyát. Pedig igen éheznek Etiópiában, nincs elegendő ivóvíz, a gyógyszergyárak markában vagyunk stb. stb. 

A harmadik tényező a tökéletes elérésének hajszolása. Iskolában csak az ötös érdemjegy jó. Sportversenyen csak az első helyezés. A legtökéletesebb vasárnapi ebéd, a legmenőbb autó, a leg- leg- leg.

Felmerül a kérdés, hogy akkor nem kell elmélyültnek lenni, nem kell a jobbra törekedni, mert az pesszimizmushoz vezet? Az az érdekes, hogy az elmúlt időszakban, amikor azokat a tényezőket vizsgáltam, hogy mik vezethetnek a pozitív gondolkodáshoz újra eljutottam ezekhez a dolgokhoz, elmélyült, felelősségteljes gondolkodás illetve tökéletességre törekvés. 

A meglepő, hogy már olyan tényezőként tudtam őket azonosítani, amik az optimizmushoz vezető úton segítenek és nem mint a melankólia forrásai. Ami ebben segített az a pozitív pszichológia keretrendszere, amivel sikerült átformálni ezeket a fogalmakat optimista irányba. 

Lehetsz tökéletesre, igényességre törekvő és ugyanakkor  felelősségteljesen, empatikusan érző és gondolkodó ember, aki nem gondolja, hogy bármikor is jól állna neki a depresszió. 

 

Két olyan pszichológiai fogalommal szeretnélek benneteket megismertetni, amik talán a legjobb eszközök arra, hogy át lehessen fordítani pozitívba irányba a gondolkodásunkat. Ha nagyon mély a depressziós állapot, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulni, de ha arról van csak szó, hogy a dolguk borús oldalát látjuk általában, akkor elég lehet, ha megpróbáljuk átforgatni a nézőpontot és a derűs oldalt is észrevenni. 

Az első fogalom a tanult optimizmus. A tanult optimizmus azt jelenti, hogy küzdünk a negatív gondolatok ellen, realistább szemléletet alakítunk ki, és helyet hagyunk az optimizmusnak. 

Ahogy Winston Churchill mondta: 

“Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.” 

A tanult optimizmus fejlesztésével önmagunkat is reálisabban láthatjuk, és így hatékonyabb terveket dolgozhatunk ki a jövőre vonatkozóan. 

Ez azt jelenti, hogy törekedhetünk a legjobbra, de felmérjük, hogy az adott esetben az elért eredmény a legjobb és így annak is tudunk örülni. Az öröm képességének megerősítése egy önmagunkra visszaható folyamat, amely nemcsak a lelki, hanem a fizikai egészségünket is javítja. 

A tanult optimizmus nem azonos azzal, hogy pozitív parancsokat adunk magunknak, amiknek egyébként lehet, hogy semmilyen alapja nincs.  Például: „Minden nap egyre jobban érzem magam”, hanem a pozitív tényekre való összpontosítást, a pozitívumok mellett való kitartást, a bizakodást jelenti. Egyfajta utat ad a céljaink felé, térképet ahhoz, hogy miként kerülhetjük el a csapdákat, akadályokat. Ezenfelül megtanít máshogy értelmezni, értékelni a dolgokat. 

Akikben erős a tanult optimizmus, a pozitív pszichológia felmérései szerint ellenállóbbak a fertőző és krónikus betegségekkel szemben. Az optimizmus önmagában még nem elég, mivel Seligman szerint léteznek „dinamikus” és „passzív” optimisták is. A dinamikus megteremti és keresi a lehetőségeket, a passzív egyszerűen csak hisz vagy hinni akar a jóban, és kívülről várja a kezdeményezést, a segítséget. Az utóbbi típus hamar csalódhat nehéz élethelyzetben, hiszen befolyásolhatóbb a külső körülmények által, és kevésbé észleli előre az akadályokat. 

Ha szimplán csak az örömre és élvezetre törekszünk, még könnyen kiszolgáltatottak maradhatunk. A valódi tanult optimizmus, amiből a dinamikus optimisták táplálkoznak, önvizsgálatot, önfejlesztést és gyakorlást igényel. Fontos kifejleszteni azt a képességet, hogy a pozitív gondolatokból tettek legyenek, a szép elméletekből valóság, a gondolkodásmintából viselkedésminta. 

Ebben segít a másik pszichológiai fogalom, az önbeteljesítő jóslat. Amit elhiszünk magunkról, vagy gondolunk másokról, az sokszor valóra is válik. A gondolatok ereje teremtő hatású. 

Ha valamit igaznak vélünk, az valószínűleg úgy is lesz. 

Az önbeteljesítő jóslat a következőképpen működik: akár igaz, akár nem, amit egy helyzettel kapcsolatban igaznak vélünk, az úgy valósul meg. Ebből a jelenségből ered számos módszer, amivel sikeresebbek lehetünk. Az NLP, a pozitív megerősítések, a vágyaink, céljaink képi megjelenítése vagy bizonyos célzott meditációk mind ezen az alapon működnek. Két alaptípusa: 

1. Mások elvárásainak, rólunk alkotott gondolatainak megfelelően viselkedünk. (Pygmalion hatás) 

2. Saját gondolatainknak akarunk megfelelni, és ennek érdekében megváltoztatjuk viselkedésünket.

Láthatjuk, hogy a viselkedésnek milyen fontos szerepe van. Akár mások, akár magunk irányába. Azt gondolnánk, hogy azért viselkedünk valamilyen módon, mert a gondolkodásunk, egyéniségünk afelé mozgat minket. És ez így is van, de a másik irányt már kevésbé ismerjük. Márpedig a viselkedésünk sokszor meghatározza a hangulatunkat, gondolatainkat, vélekedésünket. 

Felületesnek tűnő dolognak tűnhet, de már az öltözékünk is befolyásolja aznapi hangulatunkat vagy azt milyen lesz a fellépésünk, mit gondolunk magunkról. Például ha egy interjún lazán foglalunk helyet, nem nyeglén de kényelmesen ülünk, nem feszesen, görcsösen, akkor sokkal fesztelenebbek és spontánabbak tudunk lenni, egyébként pedig görcsös válaszok születhetnek még egyszerűbb kérdésekre is.

S a mosoly, hogy sose hagyjam ki. Ha mosolyogsz, elég sokat, akkor kénytelen leszel azt érezni előbb-utóbb, hogy jól vagy, hiszen ha nem, akkor mi a fenét vigyorognál bele a világba? Azóta tudom én is, hogy egyáltalán nem áll jól nekem a depresszió, amióta tudom, hogy én szeretek belevigyorogni a világba, rámosolyogni a többi emberre.  

Biztatnálak benneteket arra, hogy sétáljatok el egy Lélekboltba és vásároljatok egy jót, szépet és lehetőséget látó szemüveget és amikor nem alszotok ezen keresztül nézzétek a világot, s ha már túl jól éreznétek magatokat akkor vegyétek le és adjátok oda másoknak! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Menü bezárása