Könnyed lebegés, a földről felemelő érzés. Kívül színes, belül tágas, levegős. Nem érint az utca pora, eldobott szemét mocska. Fentről szemlélem a nyüzsgést, nagy léptekkel menést, óvatos botorkálást, táncos léptekkel haladást. Elszakadok, szárnyalok, talán visszajönni sem akarok. Madarak repülnek el mellettem, kicselezem a csőrüket, nehogy kipukkasszanak. Aztán felhők vesznek körül,…
Ha Újév, akkor fogadalom. Nem fogadom meg, hogy mit nem fogok tenni ebben az évben, s azt sem mit fogok tenni. Nincs akkora ereje ennek a napnak, nem hordozza az év háromszázhatvanöt napjának magvát, nem sarjadhat ebből az erőm. Bár nagyon nagy a kísértés, hogy megtervezzek előre mindent január másodikától,…
Most nem éjfélkor, hanem két órával előtte. Hallgatom a templom csendjét, a padban ülök, csukott szemmel a gyertyák fényét keresem belül. Nem a pislákolást, hanem a lobogást. Ha kinyitom a szemem csak egy-két valódi láng táncol előttem, a templomot ma már pár kapcsolóval fel lehet fényesíteni. A gyertya csak forma,…
A csöndnek is van színe. Napsugár sárgája olvad aranylón barnába, mint a folyékony méz. Mert hallgatni arany. Mégis azt mondják, nehéz dolog nem beszélni, a csönd súlya nyomja a mellkasunkat. Nagy próbatétel csak ülni egymás mellett és nem szólni. Nietzsche mondta, hogy az emberi evolúció akkor kapott gellert, amikor a…
Ülök a kicsit nedves padon és nézem a pillangót. Nem terveztem leülni, menni kellene, rohanni tovább, odaérni a Sparba zárás előtt. De miközben gyömöszöltem be a laptoptáskámba a Szondi-tesztet, Dixit kártyát, félig rágott zsömlém, kinyomtatott cikkeket, elemzendő rajzokat, a kezemre szállt ez a pillangó. Esőre állt az idő, egy félórával…
Az orrom hegyéig sem látok reggel. Eltűnt a hegy, a templom tornya, megsemmisült a világ. Csak a vastag ködpaplan mindenhol. Kísértetkastélyban bolyongok, arcok, alakok bukkannak elő hirtelen s visszaolvadnak a ködbe újra. Egyetlen pillanatra kiszínesednek, amikor a közelembe érnek, de aztán újra beleszürkülnek a homályba. Futok tovább bele a semmibe,…
Átcsapnak fejem fölött a hullámok. Nincs több idő, ennyi van, a nap huszonnégy órája. Fordul a Földgolyó és vele együtt én is álomból ébredésbe, éjszakából a nappalokba. Érzem a mókuskerék forgását a lábam alatt, zavar a kattogása, valahol meglazulhatott egy csavar. De taposni kell tovább, nem állhat meg. Néha eszembe…
Írjak vagy olvassak? Befogadni vagy létrehozni? Ez mostanában a legnagyobb dilemmám. Az olvasás egyszerűbb, kényelmesebb. Beleandalodom egy romantikus sztoriba, távoli helyekre utazhatok el vele, s egy csomó új dologról olvashatok. Igen ám, de nekem olvasási midlájf krízisem van. Észrevettem, hogy öregszem. Már nem tudok olyan könnyen kapcsolatba lépni egy könyvvel…
Mondd mit tennél, ha bármi lehetnél? Repülnél szabadon vagy lógnál kábán láncokon? Katicabogarat, pillangót kergetnél vagy inkább préda lennél, befogott, preparált rovar egy fehér lapra tűzve? Táncolnál az esőben, forognál szédülten vagy kucorognál az eresz alatt a villámoktól rémülten? Hallgatnád az őszi erdőben a szelet, ahogyan a fák ágain fütyül,…
Ül a lábamnál, most éppen így esik jól neki, a fotelnek támasztott háttal, szemét lecsukva és hallgatja, ahogyan olvasok. Csak ketten, együtt, ebben a közösen összehurkolt, a világról leválasztott térben. Leválasztottuk magunkat a jelenről, ő a fülével, én a szememmel és a számmal. Mindketten ugyanabban a történetben vagyunk, valahol távol,…
