Önbizalom

“Füles, Öreg Szürke Csacsi a folyóparton állt, és nézte magát a víztükörben. – Nagyképűség – mondta. – Ez a helyes kifejezés. Nagyképűség, ez az én bajom.” 

Az idézet Milne Micimackójából való, amit gondolom mindannyian ismertek és Fülest is, aki mindig bánatos és nagyon, de nagyon szerencsétlennek érzi magát, s arról is mélységesen meg van győződve, hogy nem érdemel meg semmit, s neki csak ennyi jár. Bánat, szomorúság és szerencsétlenség. 

De van a Micimackóban sokkal magabiztosabb személyiség itt. Itt van ugye Tigris például. Tigris, aki meg van róla győződve, hogy a Tigrisek mindenkinél mindent jobban tudnak. 

“- Én tudok ám úszni! – dicsekedett Zsebibaba. – Beestem a folyóba, és úsztam. Tudnak a Tigrisek úszni?
– Természetesen. A Tigrisek mindent tudnak.
– És hálót fonni és lyukat ásni és például fára mászni is tudnak olyan jól, mint Micimackó? – kérdezte Zsebibaba, és megállt a legmagasabb Fenyőfa alatt.
– Hát, tudod, fára mászni, azt tudnak a legjobban a Tigrisek – mondta Tigris. – Sokkal jobban, mint Micimackók”. 

A Micimackó csodálatos mese és a karakterek akármennyire ömbizalomhiányosak vagy önteltek, akkor is szeretjük őket. A való életben ez már sokkal kényesebb téma. 

Az alaptétel az, hogy egészséges mértékű önbizalomra igenis szüksége van mindenkinek. Az önbizalom a lelki állóképességünk, lelki fittségünk, lelkierőnk – jelentős tényezője. Szükségünk van önbizalomra, hogy tudjuk magunkról, hogy mire vagyunk képesek és mivel tudunk szembenézni, mit tudunk megoldani, mivel tudunk megbirkózni. 

Az egészséges önbizalom nem tévesztendő össze a nagyképűséggel. Több szempontból sem. 

Egyrészt az önbizalom nem irányul másokra, csak saját magunkról szól. Nem jelenti azt, hogy másokkal hasonlítjuk össze magunkat és mindenkinél többnek, jobbnak, szebbnek, okosabbnak képzeljük magunkat. Az önbizalom önmagunkkal áll csak relációban. 

Másrészt a nagyképűség nem realitáson alapszik, hiszen az esetek nagyon nagy többségében szó sincs arról, hogy aki nagyképű, az valóban több, jobb, szebb, okosabb stb. Már eleve az, hogy ki a szebb, jobb, okosabb is erősen szubjektív és nem léteznek hitelesített mérőrendszerek, hogy megmérjék például ki a szebb. De aki nagyképű azt ez nem is érdekli, mert nem a valóság a fontos, hanem, hogy Ő mit gondol magáról. 

A nagyképűség extrém véglete a nárcisztikus személyiségzavar. A nárcisztikus emberek azonkívül, hogy végtelen módon csodálják, imádják önmagukat, azzal a belső meggyőződéssel élnek, hogy nekik gyakorlatilag mindent szabad, őket szabályok, törvények sem kötik. Nekik nem kell sorban állniuk, nem vonatkoznak rájuk a KRESZ szabályok, jár nekik a kivételes bánásmód. A nárcizmus véglet, személyiségzavar, de a nagyképűség, mások lenézése, “szabályok rám nem vonatkoznak” érzése sajnos elég gyakori a mai nyugati kultúrában, s nem számít pozitív jellemvonásnak. Így sokan, s főleg mi nők, még az egészséges önbizalommal sem merünk rendelkezni, mert félünk a nagyképűség vádjától. 

Pedig egészséges önbizalomra, öntudatra, önérzetre igenis szükségünk van. Nagyon szeretem a magyar nyelvet, mert csodálatos szavaink vannak amelyekben olyan szépen van elrejtve a lényeg. Például az előbb írt “Önérzet” szó. Kicsit más értelemben ismerjük ezt a szót, mint amit a szó igazi tartalma sugallna. 

A Wikipedia szerint, az “Önérzetes”:
1. Személyes értékeinek tudatában levő (személy, közösség), aki emberi méltósága, határozottsága és fontossága alapján cselekszik, viselkedik.
2. Személyes értékeinek tudatában levő személyre jellemző (gondolkodásmód, megnyilvánulás, tett), vele kapcsolatos (dolog).
3. Bántóan magabiztos (személy), aki nagyképűen lép fel, vagy gőgösen viselkedik másokkal szemben.
4. Bántóan magabiztos személyre jellemző (gondolkodásmód, megnyilvánulás, tett), vele kapcsolatos (dolog).

S lám a wiki szerinti 3-as, 4-es értelmezés is beleérti a nagyképűséget, gőgösséget. 

Ha viszont megvizsgáljuk etimológiailag a szót, akkos sokkal inkább az 1-es, 2-es jelentést érezhetjük benne. Ön-érzetes, vagyis olyan valaki, aki magát jól érző, észlelő. Tudatában van annak mire képes, mit tud és ez alapján működik. 

Miután helyretettük magát a fogalmat, jöhet a nehezebb része, hogy hogyan tegyünk szert önbizalomra, ha abból nincs elegendő nekünk. 

Önbizalmat nem könnyű szerezni és az élet minden egyes területen egyforma önbizalommal rendelkezni nem is reális. Területenként más és más módszerek vannak, hiszen másként kell a munkahelyi kompetenciánkat erősíteni, mint például elfogadni magunkat nőként vagy anyaként. 

Az önbizalommal kapcsolatos általános alapelvek azonban minden területre vonatkoznak és először ezeket kell megérteni, elfogadni. Erre tényleg gyúrni kell, mert nehéz dolog lesz: 

Először is : “Nem másokhoz kell mérni magunkat, hanem saját magunkhoz!”

Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet példaképünk, akihez hasonlóvá szeretnénk válni. Ikonjaink lehetnek, sőt kellenek is, hiszen egy modellen keresztül jobban megfogalmazható az, hogy mit szeretnénk elérni, de amit elérünk azt már nem hozzájuk kell mérni, mert akkor mindig kevésnek fogjuk magunkat érezni. A szokásos példám: a maratonfutók nekem példaképek, de attól, hogy nem tudom (még 🙂 ) lefutni a maratoni távot, nem tartom magam egy szerencsétlen bénának, hanem jól érzem magam minden egyes alkalommal amikor elindulok (ma például esőben) futni és még jobban érzem magam, amikor felakasztom a frissen begyűjtött medált a falra egy Vivicitta, Ultrabalaton, WizzAir vagy Spar maraton után.

S ha már írogatok pszichés témában: soha nem leszek olyan jó pszichológus, mint nagy példaképem Carl Gustav Jung és soha nem fogok olyan jól írni, mint Thomas Mann, de azért én örülök, ha összerakok és megírok egy ilyen cikket. Nekem is jólesik és remélem nektek is hasznos. 

Egy fiatal lánnyal beszélgettem, gyönyörű, okos, kreatív ifjú hölgy, teljes önbizalomhiánnyal és állandó panasszal, mert nem Ő a legjobb táncos, tanuló, sportoló, író “akármi”. 

Megkérdeztem tőle: “Ki a legnagyobb táncos a világon?”. Gondolkodott kicsit, majd azt mondta “Nem tudok kiemelni valakit, több is van !”. Megkérdeztem: “Ki a legnagyobb író?”, mosolygott és mondta: “Jó, értem, nincs olyan, hogy legjobb, tehát én sem lehetek semmiben sem legjobb!”. 

Bingó! Lehetsz jó, nagyon jó vagy nagyon-nagyon jó, de legjobb nem. Vagy csak egy ideig, mint azok akik felállítanak egy világcsúcsot. Jó esetben kitart pár évig is, de van amikor csak pár napig. 

Ráadásul, ahogyan írtam, a relativitás és a szubjektivitás is nehezíti a dolgot. 
Szerezzünk hát önbizalmat abból, amit magunkhoz mérten elérünk és legyünk ezekre büszkék. 

Másodszor: Az önbizalomhoz – s ez nem paradoxon – alázat is kell. 

Alázat a feladattal szemben, amiben meg kell felelnünk és általában fejlődnünk kell. Ha alábecsüljük vagy túlbecsüljük a feladatot, akkor nem kapunk reális képet arról, hogy mit is ér az, amit az adott feladatban, tevékenységben elértünk. Ha jól mérjük fel a feladat nagyságát, akkor ahhoz mérten tudjuk magunkat is értékelni. Ez azért is jó, mert egyfajta igényességet teremt magunkkal szemben. 

Az, hogy lesétálok a Bikás parkba és lefutok egy kört (800 méter), majd hazabandukolok, nem jelenthet önbizalmat a futási képességeimben. Ez a feladat nekem túl könnyű, erre nem lehetek büszke.

Túlméretezni sem szabad a feladatot, mert csalódottság lesz a vége. Ha minden nap elmondom magamnak, hogy még mindig nem tudom lefutni a maratont, az nem fog rajtam segíteni és önbizalommal sem fog eltölteni. Az a feladat (még 🙂 ) túl nagy nekem.

Harmadszor: Erőfeszítésre lesz szükség. 

Ha a komfortzónánkon belül mozgunk, a számunkra pont megfelelő, könnyen elérhető célokat tűzünk ki, akkor az nem fog az önbizalom erősödéséhez vezetni. Csíkszentmihályi Flow-ja (A tökéletes élmény) zseniális, mindig mondom. Ő is pont ezt fogalmazza meg: 

“A kihívás nem lehet túl magas, de túl alacsony se, mindig optimális szintre helyezzük. A megfelelő mérték révén lehet a legjobban teljesíteni, és ehhez viszonyíthatjuk a képességünket. Ez azért fontos, mert az eredmény befolyásolja a hogylétünket: ha jól teljesítünk, jól érezzük magunkat, és boldogok vagyunk; ha pedig nem tudunk teljesíteni, rossz hangulatunk lesz, a kudarcsorozat pedig depressziót okoz. A tevékenység közben nem tapasztalunk boldogságérzetet, ahhoz túl erősen koncentrálunk, de utólag létrejön az önmegerősítés, a kiteljesedés és az elégedettség érzése.”

Azt tehát ne várja senki, hogy üldögél otthon, elmondja a mantráit: 

“Szép vagyok, okos vagyok, ügyes vagyok stb. stb” és meglesz a megfelelő önbizalma. Ahogyan piruláktól, csodakenőcsöktől nem fogy le senki, úgy az önhipmózistól sem leszünk önérzetesek. 

Önérzetesek attól leszünk, ha teszünk valamit, többet, mint kényelmes és Érezzük azt, hogy Önmagunk mire képes. Ahhoz pedig, hogy legyen akaraterőnk tenni valamit, például elindulni reggel az esőben futni (:) ), na ahhoz bátran használhatjuk az önhipnózist és a mantráinkat!

Egy hozzászólás már van

  1. Nagyon tetszett sokat segitett!!!!! Nagyon jol irsz es az a maraton is meg lesz;))))))

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Menü bezárása