Írjak vagy olvassak? Befogadni vagy létrehozni? Ez mostanában a legnagyobb dilemmám. Az olvasás egyszerűbb, kényelmesebb. Beleandalodom egy romantikus sztoriba, távoli helyekre utazhatok el vele, s egy csomó új dologról olvashatok. Igen ám, de nekem olvasási midlájf krízisem van. Észrevettem, hogy öregszem. Már nem tudok olyan könnyen kapcsolatba lépni egy könyvvel…
Mondd mit tennél, ha bármi lehetnél? Repülnél szabadon vagy lógnál kábán láncokon? Katicabogarat, pillangót kergetnél vagy inkább préda lennél, befogott, preparált rovar egy fehér lapra tűzve? Táncolnál az esőben, forognál szédülten vagy kucorognál az eresz alatt a villámoktól rémülten? Hallgatnád az őszi erdőben a szelet, ahogyan a fák ágain fütyül,…
Ül a lábamnál, most éppen így esik jól neki, a fotelnek támasztott háttal, szemét lecsukva és hallgatja, ahogyan olvasok. Csak ketten, együtt, ebben a közösen összehurkolt, a világról leválasztott térben. Leválasztottuk magunkat a jelenről, ő a fülével, én a szememmel és a számmal. Mindketten ugyanabban a történetben vagyunk, valahol távol,…
Alig aludtam az éjjel, törte valami a húsz derékalj és húsz vastag pehelydunna felett is gerinctájon valahol a lelkem. Borsószem Királykisasszonyként ébredni a valóságra nem vidám dolog. Szemhunyásnyit nem remélni, egy árva morzsát nem álmodni. S nappal sem jobb, ha ébren vagyok, akkor is megköveznek hozzám dobált szavak, kerékbe törnek…
Futok át a hídon a hajnali borzongásban. Kergetem az illúzióimat, miközben éppen felkel a nap a pesti oldalon. Rám ragyog a földiekkel játszó égi tünemény, aranyport szórva a vízre és a hegyre. Istenségnek látszik így a csalfa, vak remény. Én kerestem magamnak és mint védangyalomnak bókolok untalan. Mivé is lennék…
Milyen lehet két karral négy kar ellen harcolni, dárdával szélmalomra támadni. Küzdeni a lapátokkal, felemelve az égbe, majd lefelé fordulva a földre dobva újra és újra. A szélmalmot óriásnak látva és inkább forogni végtelen, mint a harcot feladva.Nekünk feketeöves szélmalomharcosoknak példaképünk, a Búsképú lovag, kinek testét páncél védi, de szíve…
Kinn ömlik az eső, mossa be a nyarat a földbe. Jól teszi, mert az új nyárnak ebből kell majd kikelnie. S addig pihenhet az őszi avar és a hó vastag dunyhája alatt. Én meg kifényesíteném a bakancsom, mert kicsit elhalványodott a gardób mélyén, most meg ő lesz a legjobb barát,…
Ülök a szellőhűvös teraszon egy novellát írok és ahogy szaporodnak a sorok, megidéződnek a gyerekkori nyarak, a hajdanvolt-mamárseholsincs kezek puha érintése, a készülő rétes illata, a kedves hang, ahogyan már sosem fog elhangzani a nevem ebben az életben. Emlékek bújnak elő és körbe fognak, elandalítanak. Mindannyian dédelgetünk megismételhetetlen perceket. Őrzünk…
Ott ül velem szemben és egyetlen szót sem szól. Arra kér beszéljek hozzá. Szépen formált szavakat, mondatokat kér. Csak lehunyt szemmel hallgatni szeretne, mondja, hogy elringassam és nyugalomra leljen benn. Amikor én beszélek hozzá, elhallgatnak az őbenne lévő szavak, amelyek bántják és szétmállasztják a lelkét belül. Sosem mondja ki őket,…
Az önbizalom egy kicsit olyan, mint a jó idő. Nagyon várjuk, hogy jöjjön már végre. Aztán kisüt a nap, örülünk neki, de legközelebb már csak az tűnik fel, hogy megint jönnek a felhők és már megint nincs jó idő. Az önbizalommal is így vagyunk valahogy. Ha úgy érezzük végre megjött…
