Merész dolog egy gyönyörű napfényes nyári napon az introverzióról írni, de az elmúlt napok történései megerősítettek abban, hogy nem halogathatom tovább. Fontos, hogy tisztába tegyük mit is jelent introvertáltnak lenni.
Először is azt kell leszögeznünk hogy az extroverzió és introverzió nem kategória, hanem egy skála két pólusa. Minden ember rendelkezik ezen a skálán belül egy olyan területtel, amelyben a legjobban érzi magát. Idegrendszeri meghatározottságú, születésünk pillanatától fennálló beállítódás.
Fontos még tudnunk azt is, hogy az extroverzió-introverzió a személyiségünket alkotó jellemzőknek csak egyik dimenziója, amely azt mutatja meg, hogy milyen energiaszerzési módot preferálunk. Az introvertáltaknak visszavonulásra és nyugalomra van szükségük a feltöltődéshez, az extrovertáltak a másokkal való kapcsolatból és tevékenységből merítenek energiát.
Az intro-extro beállítódás független a személyiséget meghatározó más vonásoktól. Az a sztereotípia, hogy aki introvertált, az egy zárkózott, morcos, túlérzékeny, arrogáns valaki, nem igaz. Ha valaki introvertált az nem jelenti, hogy félénk és túlérzékeny. Ugyanúgy lehet lelkiismeretes mint felelőtlen, lehet zárkózott vagy nyitott a világ dolgaira. Lehet barátságos, de lehet barátságtalan is.
A másik sztereotípia, hogy napjainkban az extrovertáltak sikeresebbek lehetnek. Az emberi kapcsolatok egyre fontosabban a mindennapi életünkben és menőbb dolog a társaság középpontjának vagy a bulik sztárjának lenni, mint otthon kockás takaró alatt Meet Joe Black-et – negyvenedszer – nézni.
Ezt a sztereotípiát is szeretném összetörni. Minél inkább tisztában van valaki a szükségleteivel és a hajlamaival, annál könnyebben és jobban tud kijönni önmagával és másokkal, akár introvertált, akár extrovertált. S a világunknak mindkét személyiségtípusra szüksége van. Fontos lerombolni a sztereotípiákat, mert sok félreértést okoznak.
Nézzünk hát a sztereotípiákra visszavezethető félreértésekből párat, s egy kis személyes magyarázatot hozzá, hogy miért is működnek így vagy úgy az intrók.
– “Zárkózott vagy”: Mégis miért kellene mindenkinek mindenről beszélnem? Először is magamban kell végiggondolnom a saját dolgaimat, aztán ami maradt,az is pont elég lesz a többi embernek és abból is azoknak, akiknek van értelme bármit is elmondani.
– S ha már a beszélgetésnél tartunk: A “Small talk”, csit-cset:”Mizu?”,”Ez mi, amit eszel? Miért eszel ilyeneket? Gyomorbajos vagy? “, “Láttad tegnap a Tényekben…?”, “Neked ki a kedvenced az X-faktorban?”…
Ezt folytathatnám, millió ilyen kérdés van, aminek nem sok értelmét látom. Ha beszélgetünk, akkor beszélgessünk olyanról, ami mindkettőnk számára érdekes.
– A telefon is nehéz dolog. Csörög, de most nem szeretnék beszélni senkivel. Sokan megsértődnek, hogy miért nem veszem fel, az pedig nagy sértés, ha csak 2-3 nap múlva hívom vissza, mert akkor vagyok képes arra, hogy értelmes beszélgetést tudjak folytatni.
– Kedvenc kérdéseim: „Valami bajod van?” „Jól vagy?” „Miért vagy ilyen csendes?” „Miért vágsz ilyen komoly/szomorú/aggodalmas arcot?” Ilyenkor nincs semmi bajom, csak elgondolkodtam valamin.
Összegezve ezt a kommunikációs részt, még annyit tennék hozzá, hogy véleményem szerint teljesen normális igény az, hogy nem szeretném egész nap mások gondolatait hallgatni, s cserébe az enyémet is szétosztani a világban. Nem egy elvetemült dolog az, hogy egy idő után nem komfortos, ha folyton rezegtetik a dobhártyámat. Ha beszélgetek, szeretek a másikra figyelni, a gondolatait értelmezni, megérteni, érdemben reagálni. Erre nem vagyok képes ébren töltött időm száz százalékában. Ez nem jelenti, hogy embergyűlölő, barlanglakó vagyok. Csak egyszerűen introvertált.
– “Jobban szereti a könyveket, mint az embereket”: Nem, nem szeretem jobban. Szeretem a könyveket. Nem mindegyiket. Szeretem az embereket. Nem mindegyiket. Van, amikor szívesebben olvasok és van, amikor szívesebben vagyok emberekkel.
– “Jobban szeret egyedül lenni”: Szeretem a társaságot, de egy idő után szükségem van egyedüllétre, hogy regenerálódjak és a saját gondolataimmal, kedvelt tevékenységeimmel is tudjak foglalkozni.
– “Introvertáltak általában arrogánsak”: Általában nem, de nagyon nehezen tolerálom, ha valaki megzavar abban a tevékenységben, amiben elmélyültem. Ha ezt egész nap csinálják, akkor nap végére nemcsak arrogáns, de agresszív is leszek és borzasztóan csúnya dolgokat gondolok arról, aki ezt teszi velem.
– “Magányos harcos”: ez lehet, de ez azért van,mert általában eszembe se jut segítséget kérni
– “Emberkerülő, magányos“: Nem arról van szó, hogy mindig egyedül akarok lenni, csak azt szeretném, hogy ha fáradt vagyok vagy koncentrálnom kell, akkor hagyjanak békén. Valamiért senki sem érti a különbséget e kettő között.
– “Depressziós, pesszimista”:Ez hogy jön ide? Kifejezetten optimista vagyok és lelkes és minden apróságnak tudok örülni és mosolyogni is nagyon szeretek. Csak ha gondolkodom, akkor ahhoz más arckifejezés társul: elgondolkodó, aminek semmi köze a depresszióhoz.
-“Kattant” : ez akár igaz is lehet, egyes esetekben, mondjuk az enyémben, mert soat gondolkodom és eközben sok hülyeség is eszembe jut, de nem minden introvertált zakkant.
Ez csak pár példa volt, mik állhatnak a sztereotípiák mögött. A lényeg azonban az, hogy a sztereotípiák ne álljanak közénk, ezért ha valaki úgy érzi, ő inkább extrovertált, akkor bátran hozzáteheti a saját gondolatait a túlsó oldalról, hogy össze tudjunk kapcsolódni.
