Uncategorized Archives - Tóth T. Mária pszichológus honlapja

Fáradtság

Tóth Mária — Mon, 14 Jul 2025 07:26:37 +0000

Azt gondoljátok, hogy a fáradtság csak egy állapot? Nem. Fáradtság nem csak egy állapot, hanem egy külön személyiség, aki úgy döntött a mai naptól beköltözik a testembe, és most ott heverészik, mint egy lusta unokatestvér a kertben. A második kávé sem űzte ki a kócos hajú, gyűrött ruhás alteregóm, aki társam lett a testemben. De nem hagytam magam, elcibáltam magammal futni, húztam magam után, mint egy régi szatyrot, amibe valaki köveket pakolt. Hátha ettől megrémül és nem lesz szükség ördögűzésre, hogy kimeneküljön belőlem. De nem adta fel, a futás után a nap és vele együtt Fáradtság is rohant tovább velem, mint egy rossz vígjátékban. Míting a munkahelyen, az indiai csávó, mintha a pokolból lopta volna a végtelen PowerPoint prezentációt. Elfelejtett, megválaszolatlan levelek, “soha nem érdekelt” témák. Ebédidőben a sarki pékségben próbáltam levegőt és egy mogyoróvajas szendvicset venni, de a főnököm pont akkor hívott és Fáradtság közben a szendvicset a táskámba dobta, ami azonnal szétnyílt és egyenesen a határidőnaplómra kenődött. A Délután együtt röhögött rajtam Fáradtsággal, amikor a lapokról lenyalt mogyoróvajat használva üzemanyagnak, már csak a túlélésért könyörögtem a Lidl-es sorban a Teremtő Atyához. Este megpróbáltam társalgást kezdeményezni Fáradtsággal, hátha valahogy meg tudnánk egyezni a társbérlet szabályaiban. Lehetséges alternatívákat soroltam: Részleges bennem-tartózkodás esti órákban vagy esetleg szombat délelőtt, de Fáradtság nem értette mi bajom, hiszen ő csak jót akar, természeténél fogva csak pihenésre vágyik. Annyira meggyőző volt, hogy bevágtam a laptopomat, a mobilomat, a határidőnaplómat a táskám legaljára, ahonnan még gondosan letakarítottam a mogyoróvajat, majd elnyúltam ruhában, lábamat felrakva és átengedtem a teljes testemet Fáradtságnak, én pedig testetlenül átlebbentem egy álomba.

The post Fáradtság appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

Léggömb

Tóth Mária — Fri, 08 Sep 2023 09:37:10 +0000

Könnyed lebegés, a földről felemelő érzés. Kívül színes, belül tágas, levegős. Nem érint az utca pora, eldobott szemét mocska. Fentről szemlélem a nyüzsgést, nagy léptekkel menést, óvatos botorkálást, táncos léptekkel haladást. Elszakadok, szárnyalok, talán visszajönni sem akarok. Madarak repülnek el mellettem, kicselezem a csőrüket, nehogy kipukkasszanak. Aztán felhők vesznek körül, eljátszom, hogy egy vagyok közülük, csak színesben. Forgok, pörgök a levegőben. Kívül is könnyed, belül is súlytalan. Könnyűnek érzem magam. Egy ideig jól esik a távolodás, de kezd elfogyni a levegő, elkap a rémület, hogy ennyire egyedül vagyok. Kellene egy madzag leggömb önmagamra, ami a földre újra visszahúzza.

Lehetnél Te a zsinórom, aki most a földre tekeredve alszol. Összeköthetnénk magunkat egy biztonságos vitorlás csomóval, nyolcas ábra csomó vagy Bowline. Mindegy, csak jó erősen tartson. Ne szálljak el, ne hagyjam el a földet, ne sodródjak az égen. S lebegésemmel Téged is felemellek, nem kanyarognál a porban, szálfaegyenesen állhatnál. Te lehorgonyoznál, én kiegyenesítenélek. Én lennék a léggömb, Te a zsinór. Örökre, a valóságba kötve.

The post Léggömb appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

Fogadalom

Tóth Mária — Mon, 02 Jan 2023 12:36:17 +0000

Ha Újév, akkor fogadalom. Nem fogadom meg, hogy mit nem fogok tenni ebben az évben, s azt sem mit fogok tenni. Nincs akkora ereje ennek a napnak, nem hordozza az év háromszázhatvanöt napjának magvát, nem sarjadhat ebből az erőm. Bár nagyon nagy a kísértés, hogy megtervezzek előre mindent január másodikától, szilveszterig. Kicizelláljak minden napot. Ez itt februárban mondjuk mosolygós lesz, ez a másik itt márciusban szomorkás, májusban meg legyen pár sírós is. Még azt is megtervezhetem, hogy milyen ruhát veszek fel, milyen könyvet fogok elolvasni, milyen parfümöt viselek. Mikor veszek ki szabadságot, hová utazom és mennyi időre. Mikor és mennyit futok, mikor engedek meg magamnak egy pohár bort. Nem kockáztatok semmit, mindent gondosan átgondolok, megtervezek, kianalizálok. Meglepetéseknek kevéske helyet hagyok minden napon, talán két centiméter elég lesz egy lapon. Megtervezem előre az életem, menő dolog, elnevezem Éves tervezőnek, beköttetem szépen, polcomra felteszem és holnaptól minden nap reggel előveszem és elolvasom mit terveztem magamnak aznapra. S teszem a dolgom, ahogyan meg van írva. Teljes kontroll, nem lesz probléma. Ez lehetne a fogadalom. Átgondoltan, megfontoltan. Ennek van értelme. Nem csak úgy hebehurnyán, fogadkozni ezt meg azt. Mint például, ebben az évben megtanulok hegedülni, végre lefestem a teraszt. Előveszem újra az oroszt és felfrissítem a nyelvtudásom. Húsvétra festek tojást. 2023 kilométert futok. Kidobom a kedvenc barna western csizmámat, amit már a hajléktalan sem visz el, annyira lepukkant, de nem volt erőm eddig kidobni. Most majd lesz. Lesz vagy nem lesz. Nem tudom. Ezért nem fogadkozom. Belátom, hogy nem tudok ilyen fogadalmakat tenni, mindent megtervezni, belátni, megcsinálni, megtanulni.Egyetlen egy Fogadalom van, amit szeretnék betartani. Megfogadom, hogy ebben az évben meggyógyítom a szívemet. Évek múltak már el azóta, hogy összetört és sebesült azóta is. Összedrótoztam, ami összetartotta, de a reménytelenség és a szomorúság ott maradt benne, amitől folyton sebes lett és vérzett. Fehér gyolcsokat tettem rá, de az is mindig átázott vörösre. Cserélgettem a gyolcsokat, de a drót nem védte meg, újra átdöfték. Nem volt más választás páncélba vontam. A páncél nagyon nehéz, a mellkasomat nyomja, alig kapok levegőt. Megfogadom most, hogy kibontom a páncélt, leveszem a gyolcsokat és a drótot. Meggyógyítom a szívem, nem kóklerkedem rajta tovább dróttal, páncéllal.Nem tudom mi kell hozzá pontosan, olyanokra gondoltam, mint sok futás, sok mese-, vers-, novella-, esszéírás. Vagy akár egy egész regényt is megírhatnék. Könyvet olvasni, amennyi csak belefér. Ruhacsomag és kenyér a hajléktalannak, adományok. Sok szép pillanat, perc, óra, nap a barátokkal, családdal és sok-sok nevetéssel, kevés sírással és még minden más meglepetés, amit még el sem tudok most képzelni.S hiszem, hogy minden széppel-jóval kinyílik egy virág bennem, a gyökere, a levele, a szirmai körbefogják a szívemet, nem engedik többé szétesni, összetörni. S egyszer talán teljesen meggyógyul, s a beforrt sebek hegeit eltakarják a virágok szirmai.Fogadom.

The post Fogadalom appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

Angyalok és démonok

Tóth Mária — Sun, 25 Dec 2022 11:03:57 +0000

Most nem éjfélkor, hanem két órával előtte. Hallgatom a templom csendjét, a padban ülök, csukott szemmel a gyertyák fényét keresem belül. Nem a pislákolást, hanem a lobogást. Ha kinyitom a szemem csak egy-két valódi láng táncol előttem, a templomot ma már pár kapcsolóval fel lehet fényesíteni. A gyertya csak forma, izzók ülnek rajta, led-sorok és fény-füzérek. Világítanak, de nem lobognak. Nem festenek a falra sötéten libegő árnyakat, akik a freskók repkedő angyalkáival perdülnek táncra. Angyalok és démonok. Gyerekkorom fantáziavilágában ők is szerepet kaptak, a jó és rossz harcolt akkor még végkimerülésig.

Nem szerettem elindulni az éjféli misére. A ropogós hóba belevacogott a kiscsizmám, még a vastag zokni sem védett meg, de amikor ott voltunk, akkor már örültem. Ott volt a betlehemi jászol, a feldíszített hatalmas karácsonyfa az oltár mellett, s a sekrestyés, aki már buzgón varázsolta fényessé a templomot. Végig gyújtotta a katonásan álló hosszú fehér gyertyákat a főoltáron, az áldozati oltáron és a megannyi mellékoltáron. Mama bekapcsolódott az imába én pedig gyertyáról, gyertyára figyelhettem, hogyan lobban fel a láng, vidáman kinyújtózva, hogy végre ő is szerepet kap, libegve-lobogva, magát mórikálva. Ha már nagyon hátrafelé nézegettem, a mama a fejemre koppintott, s visszafordulva figyeltem a pajkosan hajladozó picike kis lángokat, s a félelmetes árnyakat, amit a falakra rajzoltak. Képzeletemben démonok harcoltak angyalokkal, s ha elbóbiskoltam a mama oldalához dőlve, álmomban folyt tovább a küzdelem.

Ma már nem küzdenek, vígan vannak együtt bennem, a tudattalan mélységben. Csak addig van árny, amíg fény is van. S fény nincs árny nélkül. Nem küzdenek, csak táncolnak egymással és ahogy pörögnek forognak, újabb és újabb fényeket gyújtanak bennünk, angyalhajat vonnak körénk és összegubancolnak másokkal.

Mindannyian keressük a minket összekötő angyalhaj-fényes szálakat, a bennünk fénylő lélekgyertyácskákat. Hagyjuk táncolni magunkban a fényt és az árnyat, hagyjuk, hogy összekapaszkodjanak, egymásba olvadjanak és tüzet szítsanak, lobogással töltsenek meg. S megtisztít ez a fény és tűz belülről, és bátran kieregethetjük arany pókhálószálainkat és összefonódunk. Fényben és árnyban, hétköznapban és áhítatban. Néha békében, néha harcban önmagunkkal. Néha békében, néha harcban másokkal. De ha fényből van kardunk és angyalhajból pajzsunk, akkor szeretetet szolgál a harcunk.

The post Angyalok és démonok appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

Csönd

Tóth Mária — Wed, 23 Nov 2022 10:43:52 +0000

A csöndnek is van színe. Napsugár sárgája olvad aranylón barnába, mint a folyékony méz. Mert hallgatni arany. Mégis azt mondják, nehéz dolog nem beszélni, a csönd súlya nyomja a mellkasunkat. Nagy próbatétel csak ülni egymás mellett és nem szólni.

Nietzsche mondta, hogy az emberi evolúció akkor kapott gellert, amikor a homo sapiens megtanulta a beszédet. „Még saját gondolatainkat sem tudjuk szavakban teljesen visszaadni” – mondta. Megérteni sem mindig sikerül, hogy mit akar mondani a másik, sokszor félreértjük. A saját érzéseinkről is nehéz beszélni, szavakba önteni a kimondhatatlant. Ha valaki más próbálja átadni az érzéseit, azt aligha tudjuk átérezni szavakból. Áthidalhatatlan szakadéknak tűnik, keressük az utat, a hidat. A beszéd ösvénye keskeny, göröngyös, az ego mégis beszél és beszél és beszél, mintha az élete múlna rajta. Szavakból próbál magának tornyot építeni, amellyel elég magasra emelheti magát és akkor nem kell másokkal kapcsolódni, másra figyelni, elég, ha saját hangját visszhangozza.

Az ego versenyez, le kell győznie a másikat, s ha nincs más mód akkor beszéddel. Egyre hangosabban kell mondania saját igazát, túl kell kiabálni a hatalmas zajt ebben a harsány világban. Félelmetesen nő a harci zaj és már nem értjük egymás szavát, egyre messzebbre kerülünk és már csak dobáljuk egymás felé a hangokat. Értelmetlenül és érzelemtelenül.

Egyedül maradtunk. S megrettenünk a csendünkben. Ha nincs körülöttünk egy hang, egy emberi hang, azt gondoljuk magányosak lettünk. Inkább dobáljanak meg szavakkal csak ne legyünk egyedül. Rákapaszkodunk a virtuális világ mentőkötelére, ledobjuk magunkat a média védőhálójába. Igaz, hamis szavaknak hiszünk, olyan egók életét csodáljuk, akik azért élnek, hogy minél többen hallgassák őket. Elárasztanak ezek a hangok és nem halljuk meg, ahogyan felsóhajt a lelkünk és nyugalomért kiált. Szeretne ő is megszólalni, de a lélek csöndes. Nem szavakkal beszél. Befelé kell figyelnünk, hogy észrevegyük színeit, képeit. Erőt ad és önbizalmat.

A lélek hangtalanul szeret és amikor a lelkünk összeér, akkor nem kellenek szavak s ebben a csöndben még a másik szívének dobbanását is halljuk és megérezhetjük egymás rezdülését is. A nyugalom szigete ez, a harsányság tengerében, amely körülöttünk hullámzik. S ebben a békés létben lelkünket megoszthatjuk egymással, erőt, biztonságot, megerősítést adhatunk egymásnak. Megpihenhetünk az elfogadásban.

Ahogy Ryan Holiday mondja: „A hallgatás az erős és önbizalommal teli emberek pihenése.”

The post Csönd appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

Pillangó

Tóth Mária — Wed, 16 Nov 2022 14:06:49 +0000

Ülök a kicsit nedves padon és nézem a pillangót. Nem terveztem leülni, menni kellene, rohanni tovább, odaérni a Sparba zárás előtt. De miközben gyömöszöltem be a laptoptáskámba a Szondi-tesztet, Dixit kártyát, félig rágott zsömlém, kinyomtatott cikkeket, elemzendő rajzokat, a kezemre szállt ez a pillangó. Esőre állt az idő, egy félórával ezelőtt még esett, ahogyan kinéztem a terápiás szoba ablakán láttam, ahogy a fényes cseppek kíméletlenül gyilkolják meg az utolsó nyári napokat. Bal kezemen óvatosan tartva odavittem a padhoz és letettem a karfára. Visszamentem az autóhoz, beraktam a nagytáskát, kistáskát, laptoptáskát, bevásárló szatyrot és be akartam ülni, de amikor visszanéztem, láttam, hogy még mindig ott billegteti színpompás szárnyait. Miért van itt? A pillangók elbújnak, ha esik. Ez meg itt mórikálja magát. A végén még elázik – gondoltam. Nem pusztul bele, de a napfény kell neki, hogy megszárítgassa a szárnyait, itt meg napsütés nem lesz, az biztos. Ekkor ültem oda mellé és úgy döntöttem vigyázok rá. Vagy elrepül vagy ha esni kezd magammal viszem.

Pillangómegfigyelésen vagyok. Mit tudok róluk? A legfontosabb, hogy van szívük. Hosszú kamrás szívük van, kis testük teljes hosszában a felső oldalon fut. A szív pumpálja a vért és megfürdeti vele a belső szerveket. Az egész kicsi lény csupa szív. Nem meglepő, hogy ilyen szép kívül is. S ez még nem minden. Ő maga a metamorfózis, a közönséges, színtelen hernyóból finom szépségű, gyönyörű szárnyas lénnyé válás csodája. Ő az átalakulás. Ő a remény. Az újjászületés és a feltámadás. A szellem és a lélek diadala a fizikai test börtöne felett.

Akkor is ugyanaz a lélek vagyok, amikor hernyóként alig csúszok-mászok a földön és nem igazán tudom elképzelni, hogy valaha napfényben fogok fürödni és méhekkel, madarakkal fogok röpködni és táncolni. Mégis a szellemem valahol tudja, hogy ez meg fog történni. Ez a legbelsőbb tudat mutatja mit kell tennem. Első lépés, hogy begubózom. Magamra rántom a terápia fekete kalapját és alatta változom, átalakulok s várom a pillanatot. Amikor megreped a burok, felemelkedik a kalap és én újra repülhetek. S a lelkem még mindig ugyanaz.

Kezd csöpögni az eső. Magammal kell vinnem a lepkét. Nagyon óvatosan a tenyerembe veszem, mert nagyon sérülékenyek a szárnyai. Sikerül hazafuvarozni, de nem akarom, hogy börtönben legyen, kiteszem a teraszra a virágok közé. Angyalnak, madárnak, pillangónak szabadság a szárnya. Mi emberek visszamehetünk hernyóba, bábozódhatunk újra és aztán megint repülés. A pillangók nem, vigyázok törékeny életére, szárnyára, szabadságára.

The post Pillangó appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

Köd

Tóth Mária — Wed, 16 Nov 2022 12:55:01 +0000

Az orrom hegyéig sem látok reggel. Eltűnt a hegy, a templom tornya, megsemmisült a világ. Csak a vastag ködpaplan mindenhol. Kísértetkastélyban bolyongok, arcok, alakok bukkannak elő hirtelen s visszaolvadnak a ködbe újra. Egyetlen pillanatra kiszínesednek, amikor a közelembe érnek, de aztán újra beleszürkülnek a homályba. Futok tovább bele a semmibe, az ismeretlenbe. Az is eltűnt, ami eddig bizonyos volt, a kertek, a fák, a kerítés kacskaringói. Nézek mindenfelé és senki, senki. Minden homályos és szürke, a nap nem tudja szétsimogatni az összedermedt, egymásba ölelkezett páracseppeket. Földig érő felhőre lépek, hívnám a fényt, hogy felfényesedjen, kontúrokat kapjon a környezetem. Én is elmosódom, belehomályosodom a súlyos szürke ködfüggönybe és a borongósra festett egyedüllét fagyos magánnyá kristályosodik.

Beleborzongok, de nem a hidegre hűlt levegőtől. Nem a levegő kicsapódott páratartalma az igazi baj. A közöny szürke ködje és a hazugságok fekete felhője tudja igazán ilyenné változtatni a világot. Amikor eltűnik a fény, amikor mindenhová beszivároghat a közöny, a közömbösség, a nemazéndolgom, amikor lelketlen hazugsággal fonnak körbe, dermesztenek le, akkor van igazi homály. S ez eltompít mindent. A közönyben minden szürke lesz, egyforma, banális, színtelen. De ha összeszövetkezik a hazugsággal, akkor lesz aztán egészen sötét a világunk. Hazug figyelemmel, közhelyekkel felékesíti magát a közöny mintha ünnepre készülne pedig adni semmit nem akar. Lelkében szűkös a hely, nincs most tér másra. Nem fénylik fel a kapcsolat, nem dereng át semmi, marad a határ. Maradsz kívül. Ott van valaki, de te mégis egyedül. Ennél az alattomos homálynál még az igaz harag, düh is jobb, mert kardot ragadva átverekszi magát a sötétségen, a láthatatlanságon.

Hinni akarom, hogy a szürkeség mögött ott van mindaz, ami szép és ha egyszer felemelkedik a ködfüggöny megtalálom majd újra a kiszínesedő világot.

The post Köd appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

Vízenjárók

Tóth Mária — Mon, 14 Nov 2022 06:11:00 +0000

Átcsapnak fejem fölött a hullámok. Nincs több idő, ennyi van, a nap huszonnégy órája. Fordul a Földgolyó és vele együtt én is álomból ébredésbe, éjszakából a nappalokba. Érzem a mókuskerék forgását a lábam alatt, zavar a kattogása, valahol meglazulhatott egy csavar. De taposni kell tovább, nem állhat meg. Néha eszembe jut, hogy kiugorhatnék, egészen Baliig repülnék vissza és csak állnék a rizsföldek mellett, onnan el lehet látni a végtelenig, a mennyország kapujáig. De nem tehetem, most itt van dolgom. Nem lehet mást tenni, felmegyek a netre, annyi ott a vízenjáró, majd megmondják, hogy kerülhetnék én is a hullámok fölé.

Egyértelmű megoldások, mint a szörfözés Hawai partjain nem jöhet szóba. Nem leszek a hullámok hercege egy deszkán a vízhegy fölé magasodva. Szörfölök inkább tovább a neten mit is tehetnék. Időmenedzsment, prioritások, elengedések. Szép szavak, de ahelyett, hogy hétköznapi tettekké nemesednének, közhellyé alacsonyodnak és elmerülnek a mindennapok pocsolyáiba. Belebukom a mások által szentté avatott csodamódszerekbe. Velem van a baj, nem vagyok képes erre. A komfortzónából való kilépés sem ment, pedig mennyien állítják, hogy ott van a csoda, a megvilágosodás, a világ teteje. Én meg ücsörgök a kényelmes kanapémon, bőven a zónámon belül, s éppen csak az orrom van kinn a vízből, az önsajnálat szellője csiklandozza. Tartom magam, nehogy tüsszentsek, mert akkor megborul az egyensúly és teljesen a víz alá kerülök, belefulladok a mindennapokba.

Boldog gyerekkor képe úszik be, amikor még a föld és a vizek felett lebegtem, gyönyörűséges könnyedséggel. Felemelt minden, semmi nem húzott a földre. Belekapaszkodtam a hitembe és felemelt az egekig, a felhőkkel úsztam.

Jézus járt a vízen, mert elhitte, hogy tud járni a vízen. Péter is elindult és járt a vízen, de megijedt az erős széltől és süllyedni kezdett. Elhitte a szelet, elengedte a hitét, ami addig fenntartotta.

Elhiszem, hogy tudok a vízen járni vagy elhiszem, hogy belefulladok a hétköznapokba.

Elhisszük, hogy tudunk szépen élni vagy elsüllyedünk a nihil óceánjába. Nincsen oltár, nincsen templom, csak a hit kell és egy fogadalom. Nem másnak csak magunknak, hogy szépen éljük az életünk. Legyünk saját hitünk felkent papjai vagy hős lovagjai. Vallásunk legyen a hittel összekapaszkodó remény. Nem kell más trükk, módszer, eszköz, csak a hit. S azzal járhatunk a vízen, elrepülhetünk az égig vagy akár Balira, táncolhatunk a csillagokkal vagy csak egyszerűen hagyjuk, hogy a mindennapok kis patakjai fussanak, csörgedezzenek a bokánk körül és mi sétálunk bennük és hisszük, hogy jól van ez így.

The post Vízenjárók appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

Írni vagy olvasni

Tóth Mária — Mon, 14 Nov 2022 06:08:05 +0000

Írjak vagy olvassak? Befogadni vagy létrehozni? Ez mostanában a legnagyobb dilemmám.

Az olvasás egyszerűbb, kényelmesebb. Beleandalodom egy romantikus sztoriba, távoli helyekre utazhatok el vele, s egy csomó új dologról olvashatok. Igen ám, de nekem olvasási midlájf krízisem van. Észrevettem, hogy öregszem. Már nem tudok olyan könnyen kapcsolatba lépni egy könyvvel és nem is tudom olyan gyorsan magamévá tenni. Este fáradt a szemem, a hátralévő éveim száma is csökken és még annyi könyvet kellene elolvasnom. Mi lesz, ha idő előtt átkerülök az árnyékvilágba? Vissza kell járnom olvasni, s akkor ott fogok kísérteni a gyerekeim nappalijában. A booklife krízis miatt mostanában egyidejűleg legalább öt könyvvel vagyok kapcsolatban párhuzamosan. Hűtlenség? Nem érdekel. Jöhet regény, pszicho, angolul, magyarul, elektronikus könyvolvasón, hagyományos nyomtatott formában, mindegy, csak elolvasni, amit még lehet.

S akkor itt van az írás is. Munkásabb dolog, de viszont feszít belülről. Mindig is mindenféle érdekes gondolatok születtek az agyamban. Néha szaladgálnak benn, oda és vissza. Néha órákon át ott üldögélnek csak, aztán felugranak és megint kopogtatnak a prefrontális kérgemen. Vagy csak felvillannak, mint egy villám csattanó fénye s aztán el is tűnnek és keresgélhetem, míg bele nem gebedek, a büdös életbe nem látogat meg mégegyszer. Pedig milyen nagyszerű mondatok voltak! Vajon ezek a gondolatok hová lesznek? Kiszöknek az agyamból és lehet, hogy valaki más találja meg őket?

Van úgy, hogy történetdarabkákat találok. Az utcán fekszenek vagy a csapból folynak ki, van amikor a fáról pottyan a fejemre. A baj csak az, hogy a többi darabkát nem találom sehol. Illesztgetni próbálok hozzá már régebben talált darabokat vagy pár jól bevált történetmorzsát a konyhafiókból, de csak nem kerekedik. Ilyenkor csak várok, miközben a világot járom, hátha valahol megtalálom a hiányzó foszlányokat.

„Van olyan történet, amelyet nem kell keresnünk, mert az talál miránk.” (Martin Horváth)

The post Írni vagy olvasni appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.

A lélek szabadsága

Tóth Mária — Tue, 25 Oct 2022 18:25:52 +0000

Mondd mit tennél, ha bármi lehetnél? Repülnél szabadon vagy lógnál kábán láncokon? Katicabogarat, pillangót kergetnél vagy inkább préda lennél, befogott, preparált rovar egy fehér lapra tűzve? Táncolnál az esőben, forognál szédülten vagy kucorognál az eresz alatt a villámoktól rémülten? Hallgatnád az őszi erdőben a szelet, ahogyan a fák ágain fütyül, madarakkal kontrázva, fergeteges tapsra várva vagy inkább ülsz súlyos csöndbe burkolózva. Magot vetnél vagy vihart aratnál? Télre madáretetőt készítenél és fákra akasztanál vagy elkergetnéd az almafáról a feketerigót?

Te döntesz. Mivel ember vagy, Te döntesz.

Az állatokat az ösztöneik vezérlik és nem kételkednek abban, hogy helyes-e, amit tesznek, csak ösztönösen cselekszenek. Mi szinte sosem tudjuk helyesen cselekszünk-e vagy nem. De nagyon szeretnénk. A jövőbe akarunk látni, előre lejátszani az összes létező alternatívát, hogy biztosan tudjuk helyesen lépünk önmagunk bábujával az élet sakktábláján és nem ütnek le, hagynak cserben, csalnak meg, vernek át. Nem kapunk két lépésben mattot. Nehéz a döntés. Minden döntéssel lefűrészelünk egy ágat az életfánkról. Minden döntésünk veszteség, egy lehetséges alternatív életünk feletti gyász.

Mi emberek, szabadságot kaptunk. Szabadon dönthetünk. Nem állati ösztönök vezetnek. Tudatosan, megfontoltan döntünk. A saját akaratunk alapján. S ezzel együtt a nyakunkba kapjuk a felelősséget is. Mi vagyunk az ok és az okozat. Mázsányi teher a lelkünkön. Akkor most, hogy is van? Szabadok vagyunk, tonnányi felelősséggel?

S miféle szabadság is ez? A racionalitás rózsaszín sztaniolpapírjába csomagolt látszatszabadság. Próbáljuk elfelejteni, hogy milyen mértékben vagyunk kiszolgáltatva az ösztöneink, a tudattalanunk, a környezetünk hatásának. Ösztönök, hormonok, elveink, értékrendünk mindannyi kihívói csak nevetnek rajtunk. A homo sapiens is eredendőan ösztönlény, hormontartály, amit évezredek alatt a prefrontális lebeny színpadra lépésével próbálunk leplezni. S a dobogó legfelső helyére emeltük a tudatosságot. Boldogan düllesztenénk a mellünket, ha valaki a hátsó sorból nem kiabálna be hangosan, hogy „ne dőlj be barátom önmagadnak, milyen tudatosság? Elvárások, gondolj csak az elvárásokra!” Kéretlen beszólogatónknak igaza van.

Mi emberek, elvárásoknak akarunk megfelelni. Megfelelni annak, amit Isten elvár tőlünk, amit a többi fontos vagy kevéssé fontos ember elvár tőlünk és amit magunktól elvárunk. S ha nem sikerül megfelelni, akkor szorongunk. Hol is van itt a szabadság? Hol van döntéseink szabadsága, s az illúzió, hogy magunk irányítjuk az életünket?

A királyi út az önismeret, bevilágítani a tudattalan barlangjának járataiba, szelídítgetni az ösztönöket, átszűrni a hormontartályt, elsöpörgetni az elvárások hóbuckáit. Dönthetünk úgy is, hogy nem veszünk tudomást ezekről az erőkről vagy dönthetünk úgy, hogy a teljes valósággal akarunk szembenézni. Választhatsz a piros vagy kék pirula között: a teljesebb, szabadabb életet választod egy kegyetlenebb valóságban, vagy megmaradsz a tudatlanságban. Ha a tudatlanságot választod, akkor hagyod, hogy a biológiád, a tudattalanod és a környezeti hatások játékszere légy, akik úgy dobálnak, mintha piros pöttyös labda lennél egy óvoda udvarán. Önmagunk megismerése ráébreszt, hogy milyen is a valóságunk és csak így tudunk valódi kapcsolatba lépni másokkal is. S a kör újraindul, mert önmagunkat teljesen megismerni önmagunkon keresztül nem tudjuk, csak mások tükrében.

„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másokban moshatod meg arcodat.”

The post A lélek szabadsága appeared first on Tóth T. Mária pszichológus honlapja.