Ő, aki olyan kitartó volt, sokáig kereste a tökéleteset. Webshopok százaiban kutatott. Meglátogatta az összes boltot, amit az ismerősök ajánlottak. Ha külföldre utazott, ott is bekukkantott minden üzletbe, ahol kapható volt. A legígéretesebbeket meg is vette azonnal. Több száz illúziót vásárolt az évek alatt.

Voltak, amik törékenyek voltak és a szeme láttára pattantak szilánkokra. Voltak, amelyek megmaradtak ugyan, de megromlottak egy idő után, mert az illúzió nem tartósítható. Voltak nem túl strapabíró illúziók, amelyek gyorsan darabokra szakadtak. Aztán voltak az illékony illúziók, amelyeket képtelenség volt tárolni és elpárologtak, köddé váltak.

Nehéz napok voltak ezek. Mikor lerombolódott, tönkrement, elszállt egy illúzió,  akkor a helyére azonnal belépett a könyörtelen valóság. Rengeteg illúzió repült el így, s valahányszor ez történt és meglátta a lemeztelenített tényeket, különös érzése támadt, mintha egy darabja szakadt volna ki belőle. Hiába minden erőfeszítés, sehogyan sem talált egy megbízható, erős illúziót, amibe bele lehetett volna kapaszkodni hosszú időre. Sóhajtva bár, de úgy döntött, legyen meg az univerzum akarata és ha nehéz és kemény is, de elfogadja a valóságot és beletörődik a bizonyosságokba. Keresni kezdte hát a biztos pontokat, hogy illúziók helyett azokba kapaszkodhasson.

Amikor azonban a valóságban körülnézett, akkor lepődött meg csak igazán. Nem is olyan egyszerű dolog biztos pontokat találni. Sőt inkább úgy tűnt, hogy minden, amit eddig stabilnak gondolt, azok is illúziók.

Illúzió azt hinni, hogy nem vagy egyedül, hogy biztonságban vagy. Illúzió a tudás, a hatalom, a másokba vetett hit. Minden pillanatokon belül megváltozhat, s ahogy ez az illúziókkal lenni szokott, elillan, darabokra foszlik.

Hinni abban, hogy az alagút végén mindig van fény, s valami olyan dolog fog történni, amely mindenképpen megoldja a problémáinkat, ez is csak egy illúzió.

Az idő is illúzió. Nem mérhető igazán, mi mégis az óra rabszolgái vagyunk. Pedig az, hogy rövidnek vagy hosszúnak érzünk ugyanannyi időt, csak attól függ mit éltünk meg benne. S olyan szempontból is illúzió az idő, hogy van múlt, amiben a nagy univerzális óra kevesebbet mutat és van jövő, amikor ugyanez az óra majd többet mutat, mint ebben a pillanatban. Minden, ami a múltban volt, csak emlék és minden, ami a jövőben lesz, az csak képzelet. Mindkettő tehát puszta illúzió. Az emlékek megbízhatatlanok, a jövőt illetően pedig csak találgathatunk, terveket kovácsolhatunk, s mindez csak a fejünkben van.

S itt van az emberiség tudatára ébredésének legcsillogóbb gyöngyszeme, a szabad akarat, a hit abban, hogy magunk alakítjuk sorsunkat, ez is illúzió csupán. Bizonyos események kivédhetetlenek és megmásíthatatlanok, az ember sorsa mindig úton van. Döntéseinket sem mindig szabadon hozhatjuk meg, de ha mégis, a következményeket már nem kontrollálhatjuk.

S mind között a legnagyobb illúzió a szerelem. Amíg hiszel benne létezik, amint nem hiszel benne elillan. Mi ez, ha nem színtiszta illúzió? A szerelem olyan értelemben is illúzió, hogy amikor szerelmesek vagyunk, akkor egy általunk faragott bálványt, egy ideált szeretünk, nem olyannak szeretjük szerelmünket, amilyen valójában, hanem olyan képességeket, tulajdonságokat szeretünk benne, amellyel talán nem is rendelkezik, de mi felruházzuk vele. A szerelem elhomályosít, manipulál és elhiteti velünk, hogy a másik nélkülözhetetlen számunkra, és hogy mindig szeretni fogjuk, pedig talán csak egy epizód lesz az életünkben.

Elmondhatjuk, hogy a valóságnak hitt világunk is pusztán illúzió, hiszen a mi fejünkben keletkezik meg, de ha többünkben keletkezik hasonló valóságélmény, akkor sem más, mint az adott helyzet szereplőinek megegyezésén alapuló észlelete.

Ő pedig, a hosszú kutatás után rájött, hogy nem kell keresnie a tökéletes illúziót, mert a világ maga az. S amibe kapaszkodni kell az nem a világ és nem az illúzió, hanem a valóságos valóságba kell hinni. S ez a valóság a lélek. Az a baj, hogy mi fordítva élünk. A lelket misztikusnak, kiismerhetetlennek, ösztönösnek látjuk és ténynek vesszük a világot, mivel merevebb, közönyösebb, racionálisabb és tényszerűbb. Pedig a világunk csak tartódoboza a színes, spontán, rugalmas léleknek, mint pohár víznek a pohár.